Forma

Adni jobb, mint kapni!

Ajándék

Tényleg jobb adni, mint kapni?

Jobb adni

Gyakran elhangzik az, hogy jobb adni, mint kapni. De hogy ez pontosan mit is jelent, és hogy tényleg így van-e, azon nem szoktunk gyakran elgondolkodni. Csak kijelentjük, és néha meg is próbálunk eszerint cselekedni, de a lényegét nem biztos, hogy értjük. Mert miért is szoktunk általában adni valamit valakinek?

Jobb adni, mint kapni

Azért mert mi is kaptunk vagy kapni fogunk az illetőtől valamit, és ezt tudjuk, és valamilyen szinten el is várjuk. Ha erre startból azt mondjuk, hogy nem így van, akkor gondoljunk csak bele egy pár példába. Megajándékozunk valakit születésnapján valamivel, de általában csak azt, aki minket is felköszöntött. Segítünk a barátainkon, de tudjuk azt, hogy szükség esetén mi is fordulhatunk hozzájuk. Megadunk mindent a gyerekeinknek, de titkon azért reméljük, hogy majd ha odakerülünk, akkor ők is mellettünk fognak állni. Az igazi, önzetlen adni akarás viszont ennél tovább kell menjen. Nem csak abban esetben kell kinyújtanunk a kezünket, ha a másik is kinyújtja felénk, hanem attól függetlenül. Mert ha az első eset áll fenn, akkor tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy adni jó, mert kapni is az. De miért, mitől lehet jobb adni, mint kapni? A teljesség igénye nélkül, két dolgot lehet itt felsorolni. Az egyik az, hogy ha azért adunk, mert szeretnénk örömöt szerezni a másiknak.

Ilyenkor nem az motivál, hogy mit ad cserébe, hanem maga az a tény, hogy látjuk az arcán az igazi örömet, és tudjuk, hogy most tényleg boldog. A másik az, ha azért adunk, mert egyszerűen hálásak vagyunk, hogy van miből adnunk. Sajnos egyre ritkábban ismeri fel a mai ember, hogy mennyi mindent kapott Istentől, vagy a sorstól – ki melyikben hisz – és ezért már nem is értékeli igazán. Pedig nagyon sok olyan dolog van az életünkben, ha belegondolunk, amiért valójában nem dolgoztunk meg, és mégis a miénk. Aki ezt megérti, annak tényleg jó érzés lesz adni fizetség várása nélkül, mert hálából fog adni, amiért van neki miből adni. Jobb tehát adni, mint kapni? Bizony lehet sokkal-sokkal jobb, csak a bennünk lévő érzéstől és szándéktól függ.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás