Okosóra és okostelefon együtt
A telefon és az óra fogalma mindig külön állt egymástól, azonban ez pár évvel ezelőtt megváltozott. Az első okosóra termékek piacra kerülése után a hagyományos karórák egyre elavultabbá váltak és pár hónappal később már a telefonunkat is bevonhattuk az órák működésébe.
Az okosórát manapság már könnyedén összeköthetjük az okostelefonunkkal, ami sokkal egyszerűbb kezelést jelent. Az óra segítségével indíthatunk és fogadhatunk hívásokat, valamint egyéb tevékenységek is sokkal egyszerűbbé válnak. A Samsung Gear Fit ezt remekül demonstrálja. A Gear Fit nehézségek nélkül képes kommunikálni a legtöbb okostelefonnal. Amellett, hogy nagyszerű edzőtárs, a mobiltelefonok hatékony kezelőfelülete is lehet. A Gear Fit párosítása után számos olyan funkciót használhatunk, amihez a telefont még csak meg sem kell érinteni. Ilyen például az üzenetküldés, e-mail írás, valamint a hívások indítása és fogadása. Akkor sem kell aggódni, ha elkerüli figyelmét egy fontos üzenet, amikor éppen mással van elfoglalva, hiszen az okosóra segítségével bármikor visszanézhetjük azt.