Forma

Adni jobb, mint kapni!

Webáruház

Női karkötő könnyedén, ízlésesen

Egy igényes ékszer viselése emeli a stílust, pláne, ha a karkötőben van valamilyen ásvány is. Az ékszerek viselése szó szerint egyidős az emberiséggel. Például a női karkötő régen spirituális célokat is szolgált Egyiptomban és mindkét nem viselhette, de elsőként azok, akik gazdagabbak voltak. Görögországban már kimondottan a nők fő kiegészítőjeként szolgált és állítólag megvédte viselőjét a káros dolgoktól. Rómában amolyan státusszimbólum volt, a császár annak ajándékozta, aki jó katona volt, tehát tiszteletet keltett.

Talán ez is egy érthető magyarázat lehet arra, hogy miért jó a női karkötő viselése. Mostanság mi választjuk ki azt a darabot, amelyik tetszik vagy hív. Figyelnünk kell pár dologra, mint például a méretére, hogy pontosan illeszkedjen a csuklóra.

A stílus is fontos, hiszen más egy alkalmi és megint más egy hétköznapokra szánt darab. Ha a kiegészítő, amit visel az ember, igényes kidolgozású, akkor bármilyen öltözékben is vagyunk, izgalmasabbá tesszük a megjelenésünket. A női karkötő letisztult, dekoratív eleganciával, sokszor jobban érzékelhető, mint egy kirívó tündöklés, ami már messziről látható.

A lényeg, hogy az ízlésünkhöz illő legyen. Jelenleg minden korábbinál jóval szélesebb a választék ezekből és igen esztétikussá teheti magát az ember egy-egy csodás darabbal. A női karkötő készülhet aranyból, ezüstből, lehet a formája karperec vagy láncos, lóghatnak rajta különböző díszek vagy drágakövek, szóval igen hatalmas a kínálat. Ha olyat választunk, amelyik első látásra megfog, biztosan jól fogjuk érezni magunkat a viselésekor és feltűnés nélkül teszi teljessé az öltözetünket.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás