Forma

Adni jobb, mint kapni!

Webáruház

Elektromos vízkőzúzó, vízlágyító berendezés

Vízlágyító beszerzése könnyedén
Vízlágyító beszerzése könnyedén

A víz lágyítására hatalmas szükség van ma már szinte minden háztartásban, hiszen a vízkő gyorsan kialakul és gyakorlatilag bárhol lábat vethet. Ilyenkor egy megfelelő berendezéssel könnyedén véget vethetünk a problémának, például az elektromos vízlágyító berendezés segítségével. Amennyiben két külön helyen áramlik be a víz a lakásba, egyik helyen a meleg, a másikon a hideg, akkor érdemes egy ilyen vízlágyító berendezést választani, hiszen kifejezetten erre a célra fejlesztették ki a szakemberek. A vízkő mindenhol létrejön, ahol vizet alkalmaznak, már a legalacsonyabb hőmérsékletváltozásnál is, emiatt pedig nem szabad félvállról kezelni ezt a problémát.

 

Amikor a víz hőmérséklete változik, a felszabaduló CO2 rögtön beindítja a víz molekuláinak átalakulását. A vízkő miatt hatalmas energiaveszteségekről beszélhetünk, hiszen már 1 mm lerakódás esetében 8-10 százalékos is lehet a veszteség mértéke. Senki sem szeretné azt, hogy a berendezések hő-átadó képessége hirtelen megromlana, azt pedig még kevésbé, hogy el is duguljanak a vezetékek a nagymértékű vízkő-jelenlét pedig éppen ezt eredményezheti.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás