Forma

Adni jobb, mint kapni!

Szolgáltatás

A régi zár kinyitása helyett, előzzük meg a bajt!

Bárkivel előfordulhat, hogy nem tud kinyitni egy ajtót, mert valamilyen probléma adódott a zárral, esetleg már nem éppen mai darab és ezért nem tárul fel. Hogy ne kelljen mindenképpen betörni, intézhetünk pár dolgot, de először is tegyük meg azt, hogy nem erőltetjük, nem ütögetjük, mert ez nem megoldás, csak nagyobb gond lehet, ha esetleg tönkremegy az egész. A régi zár kinyitása a filmekben látott módokon, mint a bankkártyás zárnyitás vagy a hajcsat bevetése nem ideális, mert az ilyesmi általában csak a tévében sikerül.

Olajat fújni a belsejébe sem jó, ugyanis idővel beleszárad és tönkreteheti a zárrendszert. Az sem mindegy, hogy egy sima vagy egy biztonsági ajtóról van szó, mert ugye az utóbbira jóval nehezebb megoldást találni, tehát ott inkább szakembert tanácsos hívni. A régi zár kinyitása akkor oldható meg könnyebben, ha a szerkezet tollas, mert azt egy fúró segítségével feltörhetjük.

Bár ez esetben is mi járunk rosszul, mert tönkremegy a betét és venni kell helyette pont oda megfelelőt, ami nem mindig egyszerű. Mondjuk lehetséges az is, hogy a régi zár kinyitása fúróval sem oldható meg, mert a zárbetétben van fúrásvédelem.

Kísérletezhetünk az otthon éppen a kezünkbe kerülő szerszámokkal, kalapáccsal és csavarhúzóval, mint a tolvajok a felvételeken, megkeresve a leggyengébb pontot és annak mentén „támadunk”, de szinte minden esetben az a vége, hogy újat kell majd venni. A régi zár kinyitása nem mindig egyszerű, tehát amint észrevesszük, hogy akadozik vagy kicsit beragad, azonnal tegyünk ellene, hogy megelőzzük a problémát! Hiszen régi bölcsesség, hogy minden téren a megelőzés a jó megoldás.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás