Forma

Adni jobb, mint kapni!

Webáruház

Várjuk most nyílt babaoltunkba, Debrecenbe!

Babakuckó
Babakuckó

Azt, hogy Magyarországon még hol van ilyen kezdeményezés azt nem tudom, de hogy működik egy bababolt vagyis kellékkölcsönző Debrecenben, az biztos. Ez egy különleges üzlet, mert itt csak bérelni lehet hosszabb vagy éppen rövidebb időre a kisgyermekek és az anyukák részére szükséges eszközöket.

Minden van itt, ami kellhet. A Babakuckó elnevezésű Baba-Mama kellékkölcsönző a mamák részére babamérleget, légzésfigyelőt, szívhang figyelőt, mellszívót, a gyermekek részére babakocsit, autósülést, bölcsőt, etetőszéket, járókát, bébi kompot, pihenőszéket, utazóágyat, hintát és még játékokat is kínál, mindegyikből több fajtát is. Nemcsak a szülőkre, de a nagyszülőkre is számítanak. Az egyes eszközökhöz használatához még hasznos tanáccsal is szolgálnak, melyiket mely életkortól kezdve érdemes kibérelni. A bérleti időszakok és az árak az eszközök mellett fel vannak sorolva és azt is megtudhatja az érdeklődő a honlapon, http://www.babakucko.com/, hogy milyen iratok szükségesek hozzá. Ez a kezdeményezés arra is jó, hogy olyasmit is kipróbáljanak a szülők, amit egyébként nem is vettek volna meg.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás