A legmeghatóbb ajándék apukáknak

Ajándék apukáknak

A férfiakra általában azt mondják, hogy ők kemények, ritkán mutatják ki érzelmeiket, és akkor is nagyon visszafogott módon. Ez nagyon gyakran igaz is, hiszen még mindig él az az elképzelés az szülőkben, hogy a fiúkat arra kell nevelni, hogy keményen, rendíthetetlenül viselkedjenek mindig, és ennek az eredménye még felnőtt korban is meglátszik.

A legkritikusabb, vagy a legboldogabb pillanatokban, amikor egy nő már régen kisírta a szemeit, a férfi csak komoly arccal nyugtázza a történteket. Vannak azonban olyan pillanatok az életben, amelyek a legkeményebb férfi szíveket is képesek meglágyítani. Ezek általában akkor érkeznek el, amikor a férfiból apa lesz, és egy kis emberke egyre változatosabb módon fejezi ki, hogy ragaszkodik hozzá. A legszebb ajándék apukáknak, amikor például a kicsi gyerekük először rájuk mosolyog vagy megpuszilja őket. Ettől a perctől kezdve hiába minden intés, hogy egy férfinak keménynek kell lenni, nem illik sírni, elérzékenyülni, lehetetlen ezeknek eleget tenni. Lehet, hogy azok, akik még nem lettek apává, most hevesen ellenkeznek, de ez is egy olyan dolog, amit csak akkor tud meg igazán az ember, amikor benne van az adott helyzetben. Amikor az a kicsi cseppség, aki nemrég még nem tudott egyebet, csak enni, aludni és sírni, határozottan kifejezi ragaszkodását, arra nem lehet úgymond férfiasan reagálni.

Bár gyakran emiatt egy kicsit restelkednek az erősebbik nem tagjai, tulajdonképpen egyáltalán nem kellene, hiszen ez az, amiből látszik, hogy az olykor zord külső mögött érző szív van, ami igenis képes elérzékenyülni, meghatódni, a végtelenségig szeretni. A nők számára, akik sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az érzelmek kimutatására, fontos ezt látni, hiszen ebből bizonyosodnak meg, hogy jó férjet és apát választottak. Nem kell mindenre a megtanult módon reagálni, hanem igenis örülni kell azoknak a dolgoknak, amik az élettől egy nagy ajándék apáknak, anyáknak, hiszen ezek teszik a mindennapokat élhetővé, teljessé, ezeknek az apró csodáknak az észrevételén múlik, hogy ki milyen színben látja az életet.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás