Forma

Adni jobb, mint kapni!

Egyéb

A hajóbérlés Horvátország, egy fantasztikus lehetőség.

Hajóbérlés Horvátország
Hajóbérlés Horvátország

Ha Önnek nem csak (vagy nem feltétlenül) a materiális javak birtoklása jelent élvezetet, hanem szereti magát élmények útján is megajándékozni, akkor egy Horvátországban esedékes tengerparti nyaralás során érdemes lesz elgondolkodni a vitorlázáson is. Nincs ugyanis ahhoz fogható, mint amikor az ember a horvát partok mellett szeli a vizet egy vitorláshajó fedélzetén! A Fix Yachting tudja ezt, sőt az alábbi honlapon meg is mutatja azt, hogy ilyen esetben mire van szüksége az érdeklődőnek: http://fix-yachting.com/hajoberles-horvatorszag

Miért pont a Fix-szel érhet révbe?

A válasz erre az, hogy azért, mert a Fix Yachting esetében olyan széles körből válogathat, hogy így biztosan rábukkan majd arra az ajánlatra, melyre aztán már nehéz lesz nemet mondania. A horvát tengerpart a földrajzi közelség okán nagyon kedvelt célpontja a tengerre vágyó magyar turistának, aki már mindössze 5-6 órányi autóutat követően ott tud lenni a parton – ahol akár hajót is bérelhet magának! Több, mint 3000 elvihető hajó közül lehet ekkor válogatni (ebben a vitorlásoktól kezdve a katamaránokon át a yachtokig minden benne van); ez akkora szám, amely már bőven kényelmesnek mondható.

Mikor érdemes hajót bérelni, és hogyan?

Természetesen az Adria horvát szakasza mentén is létezik főszezon; ezen belül általában szombatra esik a váltás, azaz ekkor szokták a legtöbben elvinni-leadni a hajókat. A legtöbben egy (vagy több) hétben gondolkodnak, ám ha nekünk ennél rövidebb időre lenne szükségünk vitorlásra, akkor érdemes 3-4 napra is ajánlatot tenni. Hajót bérelni északi és déli kikötőkből is lehetséges, így a dolgot az dönti el, hogy éppen hol, mely régióban tartózkodik a hajózni vágyó. A Fix Yachting esetében elég csak felmenni a fent már belinkelt oldalra, majd ott kiválasztani Horvátországot, majd azt, hogy vitorlást szeretne bérelni magának az ember. Az átvétel és a leadás dátumának megadását követően ekkor listába szedve láthatóak azok a hajók, melyek elvihetőek lesznek az egyes régiók esetében; ilyenkor minden fontos műszaki adat is fel van tüntetve, hogy a bérlő pontosan lássa, a pénzéért cserében milyen szolgáltatást kap. Ahol az szerepel, hogy „feltöltés alatt”, ott az árról az érdeklődési igény leadását követően kaphat információt a felhasználó!

Mi van akkor, ha nem vitorlást vinne vízre az Adrián?


Akkor is keresse fel a Fix Yachting oldalát, mivel másfajta hajótípussal is szolgálni tud a cég, nemcsak vitorláshajókkal! Ugyanakkor pedig nemcsak Horvátországban képes a Fix hajókat bérbe adni, hanem több népszerű turistacélpont esetében is. Tájékozódjon, majd béreljen!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás