Dísztárgyak a kertbe hulladékokból

Dísztárgyak
Dísztárgyak
Szerencsére egyre nagyobb sikernek örvend a szelektív újrahasznosítás és ezzel egy időben szép számmal használják újra a nem használt tárgyakat valami más célra az emberek. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy szinte minden hulladék legalább még egyszer hasznosítható valamilyen célra. A kisebb-nagyobb hulladéknak hitt dolgokból remek kerti díszeket lehet varázsolni. Most nézzünk néhány kreatív ötletet arra vonatkozóan, hogy miként hasznosítsuk újra hulladékainkat. Bizonyára sokak kertjében ott van a szélcsengő, amit talán egyik szupermarketből vásárolt. Aki ezt le akarja cserélni és van otthon kidobandó evőeszköze, esetleg egy régi teás kancsója, az elkészítheti saját szélcsengőjét.

A kancsót, vagy egyéb edényt, esetleg régi fedőt ki kell lyukasztani és damillal, vagy erősebb, vékony fonallal rákötni az evőeszközöket, villákat, kanalakat. Ezt követően már csak annyi dolgunk maradt, hogy “szélnek eresszük” a csengőnket, kiakasszuk az udvarra. Nemcsak dísztárgyként, hanem kiváló játékként is szerepelhet a kertünkben a régi konzerves dobozokból készített csüngős állvány. Az elkészítésének a legegyszerűbb módja az, hogyha két botot, aminek a végei V alakúak, a földbe leszúrjuk, egymástól néhány méterre. Ezt követően ráhelyezünk egy másik botot keresztül. A keresztülhelyezett fára pedig, kisebb-nagyobb konzerves dobozokat akaszthatunk damillal. A gyermekek kedvenc játéka lehet majd és még fejleszti is őket, hiszen pontosságot és türelmet igényel az, hogy ezekbe a dobozokba különböző távolságról beledobjanak egy követ, vagy kisebb labdát.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás